1.rész Az életem

Sziasztok!
Meg is hoztam az első részt. Ebben még nagyon nem fog történni semmi, ez inkább ilyen szárazabb rész ahol Hyo éltét mindennapjait mutatom be. Viszont a következő részekben egyre jobban bele megyek majd a cselekménybe. (egyre izgibb lesz ;) ) remélem tetszik azért ez is. Szerintem jövő héten hozom a folytatást igyekszem majd vele :)
Jó olvasást és meg köszönöm a kommenteket mert az inspirál és segít abba hogy jól írok vagy még van min javítanom (előre is köszönöm :)))
Kimji

Park Hyo Jin vagyok egy 19 éves lány. Nagyon úgy tűnhet, hogy az én életem átlagos. Mert ezekben a szürke hétköznapokban ennyi ember közül nehéz kitűnni. De nekem még is valahogyan csak sikerült…

Mivel még csak 19 éves vagyok (mint mondtam) ezért még gimnáziumba járok. Még vissza van két évem. Nem vagyok rossz tanuló, de azért jó se pedig nagyon igyekszem. Csak valami mindig elveszi a figyelmem, lehet az épp, hogy milyen idő van kint vagy, hogy melyik madár hova száll. Nekem mindegy csak nem arra figyelek, amire kéne.

Általában az iskolában olyan délután 3-ig szoktam bent lenni és utána megyek dolgozni. Mivel a mamámmal élek, szeretném egy picit megkönnyíteni a dolgát, hogy ne rajta élősködjek, hiszen nem olyan nagy a nyugdíja, hogy abból engem is eltartson.

Meg már azért elég idős is.

Egy óvodában kezdtem el dolgozni. Azt hiszem egy hete.

Imádom a gyerekeket is jól is tudok velük bánni.

Most is éppen oda tartok egy megerőltető sulis nap után. Minden nap csak a hülye vizsgákra tanulunk, ami már egy idő után nagyon unalmas.
Ilyenkor megkönnyebbülés a sok kicsike gyerekkel foglalkozni. Olyan édesek.

Olyan 4 óra körül értem oda a sulitól nem messze lévő óvodába. Beléptem az ajtón és azonnal megrohamozott pár kisgyerek.

Attól függetlenül, hogy nagyon gyerek párti vagyok, még is van egy kedvencem. A kis Byun Hyun Seok. Imádom azt a kisfiút. Már most nagy nő vadász. Minden kislánynak csapja a szelet. Meglehet enni.

Mikor nagy nehezen beljebb mentem a terembe ahol a kiscsoportosok voltak, mert én hozzájuk voltam beosztva, meg is láttam a picike teremtést amint éppen autózik. 

Mosolyogva sétáltam oda hozzá és guggoltam le mellé.

-Szia Hyunie –mosolyogva simogattam meg a fiúcska karját.

Lassan felemelte fejet és rám nézett. Olyan gondterhelt volt most a tekintete. Nem az a mosolygós, amit annyira nagyon szeretek.

-Mi a baj? – kérdeztem halkan tőle.

Csak megrázta picike buksiját evvel mutatva, hogy nem akar róla beszélni.

Felkeltem mellőle.

Tudtam, hogy hozzám fog fordulni, úgy is. Igaz, hogy csak egy hete ismertem meg ezt a picike fiút, de nagyon hamar megnyílt nekem. Mintha a kisöcsém lenne.

Nagyon meg szerettem és rossz volt ilyen szomorúnak látni.

Soha nem láttam a szüleit. Mindig csak egy magas langaléta jött érte, aki leállt velem flörtölgetni.

Nem mondom helyes, de nem az én ideáljaim a nyomulós fajta fiúk.

A számításaim felmondtak, mert Hyunie nem jött oda hozzám és nem mondta el mi a baja. Egész délután csak játszott avval a picike autóval.

5óra felé el is jött érte a magas gyerek.

-Gyere Hyunie itt van érted a zsiráf bácsi – segítettem neki felötözi, de akkor se szólt egy szót se pedig ezen a kijelentésemen mindig elkuncogja magát.

-Egyszer a zsiráf bácsi megkaphatja a csini néni számát? – nézett rám huncutul az elálló fülű.

Oda nyújtottam neki Hyunt.

-Nem – mosolyogtam cinikusan rá.

-Akkor legalább a neved had tudjam meg – könyörgött azokkal a nagy szemeivel.

-Park Hyo Jin – adtam be a derekam a nézésére.

-Én Park Chanyeol – nyújtotta a kezét.

Miután összepakoltam a gyerekek után végre, este 8 órakor elindultam haza.

Az időjárás olyan tavaszias volt mikor kiléptem az utcára. Még ilyenkor is nagyon sokan voltak kint fiatalok és öregebbek egyaránt.

Az óvodától nem volt messze szerencsére a nagyi lakása. Csak pár háznyira volt. Aminek ilyenkor azért örültem, mert nem kellett sokat utazni vagy gyalogolni.

-MEGJÖTTEM – kiabáltam el magam mikor beléptem az ajtón. Levettem a sportcipőm meg a kabátom, amit felakasztottam a fogasra.

Beljebb mentem a nappaliban nem volt a nagyi ezért gondoltam a konyhában van, amit jól is sejtettem. Amint beléptem megcsapta az orrom az a finom illat, amin ügyködik a mamám.

Elmosolyodva léptem mellé.

-Mit csinálsz? –kérdeztem mosolyogva.

-A kedvenced. Gyömbéres-citromos zöldséget rizzsel – mama mindig tudta, hogy imádom az egészséges ételeket ezért próbál nekem mindig úgy főzni, hogy meglegyek vele elégedve. Amit most is elért evvel a menüvel.

-JUUUJ. Köszönöm – ölelgettem meg.

Láttam az arcán, hogy mosolyog.

Leültem az asztalhoz, és mint a jó kislány vártam, hogy elém rakják az ételt.

Mikor megérkezett a finom illatú manna azonnal neki álltam enni.

Amint megéreztem azt az isteni ízt a számban halkan nyögtem egyet, amire mama felnevetett.

-Na azért egy picit lassabban kislányom meg a végén megfulladsz – kuncogva simogatta meg a hátam, majd kiment a konyhából.

Többször is vettem az ételből, mert ebből egy adaggal nem lehet beérni, meg az igazat megvallva alig ettem egész nap és ilyenkor jól esik, hogy egy kis étel jut a gyomromba. A nagy lakomám után elmosogattam, hogy ne mamának legyen még az is a problémája. Meg ilyenkor már inkább elvonul a szobájába aludni, vagy éppen olvasgatni az egyik könyvét. Nem szeretem ilyenkor már zaklatni bármivel is. Had élje a saját életét.

Miután végeztem a mosogatással elmentem fürdeni és utána egy picit tanultam, mert holnap írok pár tantárgyból. Szóval, mint minden este ma is kb. éjfélkor feküdtem le.

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem, és mikor le akartam állítani egy nagy huppanással érkeztem a földre.
-Na ez a nap is jól kezdődik – morogtam halkan, majd feltápászkodtam.

Mikor rendesen magamhoz tértem a szekrényemhez sétáltam és kivettem az aznapi ruhám. Szerencsére a mi gimnáziumunkban nem volt kötelező egyenruha, nem is szerettem volna. Nem bírom a kötöttséget. Jobb az mindenki számára, ha megmutathatja a saját egyéniségét.

Nekem is van egy külön stílusom, ami egyesek számára nem igen divatos, de én szeretem.

Miután átöltöztem elmentem fogat mosni és a sminkem meg a hajam megcsinálni. Mindig is szerettem, hogy ha valakinek természetes a kinézete ezért én is olyanná alakítottam magam, ami nekem tetszik. Vagy is próbáltam.

Gyorsan megreggeliztem, és Nana nagyitól is elköszöntem, majd már indultam is a suliba.

Mosolyogva integetett utánam az ablakban mikor már több háztömbnyire voltam. Egy utolsót én is visszaintettem, majd neki kezdtem a futásnak, mert eléggé késésben voltam.

Pont beértem a tanár előtt és gyorsan helyet foglaltam.

Az egész napom unalmasan telt minden óra ugyan olyannak tűnt. A tanár magyaráz mi meg isszuk a szavait…

Ma egész hamar végeztem, mert péntekenként csak 5 órám van ez állttal 12.30-kor már indulhattam is az oviba.

Ilyenkor már alig várom, hogy oda érjek, mert ott kikapcsolódhatok, és újra gyerek lehetek én is.

De ami ma várt rám ott azt soha nem fogom elfelejteni…