5.rész Új élet

Sziasztok! :)
Tudom holnapra ígértem a részt, de holnap más elfoglaltságom lesz ezért átraktam mára, hogy feltegyem ezt a részt. Remélem tetszeni fog. Sokat írtam ezt a részt, mert ez már egy picit összetettebb lett és most már inkább csak ilyen részek lesznek. Jövő héten hétvégén hozom a folytatást. Igyekszem majd vele.
Megköszönöm a kommenteket mert nagyon sokat segítenek. Ide és a facebook csoportba is írhattok. Előre is köszönöm és aki megtette annak hálás vagyok :)
Jó olvasást!
Kimji

-Csönd… Megvalósítom, amit akartam…- Ijesztő volt, ahogy rám nézett, nagyon megijedtem és éreztem, hogy nem kellett volna ebbe a szobába bejönnöm.

-De ne… hagyjál. Baekhyun hallod? – próbáltam letolni magamról, de lefogta a kezem.

-Mit mondtál? Honnan tudod a nevem? – nézett rám villámló tekintettel

Rémülten csúsztam hátrébb mikor elengedett, de egy nagy pofonnak lettem a gazdája, kezemet sajgó orcámra tapasztottam és rémülten meredtem a fiúra, aki hevesen kapkodta a levegőt.

-Most húzzál, ki a szobámból még szépen mondom – a hangja halk volt de még is lehetett a feszültséget érezni benne.

Kifutottam Baekhyun szobájából majd az egyik ajtón benyitottam, amit magam után be is csuktam. De mikor megfordultam egy óriási nagy rózsaszín és fehér színű háló helyiségbe lyukadtam. Ez a ház egyre nagyobb csodákat mutat nekem. Életemben nem láttam még ekkora és ilyen ízléses szobát, csak talán filmekben. De ez lélegzetelállító. Egy vagyonba kerülhetett ez a szoba is. Hogy lehet Baekhyunnak ennyi pénze?

És hogy lehet nála gazdagabb ember egyáltalán?

Mosolyogva mentem beljebb a szobába, aminek a közepén pörögtem egyet, mint egy kislány. Egy nagy ugrással érkeztem meg az ágyba és mosolyogva szippantottam be az öblítőnek a finom illatát.

Mivel tegnap este nem aludtam valami jól és mélyen, észre sem vettem, hogy elaludtam.

Arra keltem, hogy valaki a hajam piszkálgatja és valamit mond, amit először nem fogtam fel, mert csak akkor ébredtem.

-……Meg foglak védeni tőle… ne aggódj- hallottam meg Baekhyun hangját.

De kitől? Miről beszél?
Nem értettem semmit se abból, amit mondott. Remélem, idővel majd minden kiderül.

Mikor hallottam, hogy feláll mellőlem nyújtózódtam egyet, ami miatt sajnos ki jött a megszokott reggeli nyújtózkodós nyögős hang.

-Oh… Jó reggelt – mondta Baekhyun mikor látta, hogy valamennyire magamhoz tértem.

Furán néztem rá. Nem tudtam miért volt most ilyen kedves. Tegnap majdnem megerőszakolt ma meg ilyen kedves velem.

- Gyere le enni, mert tegnap elaludtál vacsora nélkül. Áthozattam Chanyeollal a cuccaid. Láttam megtetszett ez a szoba ezért ide hoztuk a ruháid, meg a holmijaid amiket gondoltuk, hogy kelleni fog – mosolygott rám majd intett a fejével, hogy menjek.

Lassan felkeltem és Baekhyun után mentem. Mikor beértem mellé lementünk azon nagy lépcsőn. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő ebben a nagy házban.

Amikor leértünk a derekamat átkarolva vezetett be a konyhába, ami egybe volt nyitva a nappalival. Álmomban nem gondoltam volna, hogy van ennyire jó konyha. Aki ezt a házat tervezte nagyon tudhat valamit.

Lila, szürke és fehér színekben pompázott a két helyiség, ami nagyon össze illett tetszett ez a három szín együtt.

Leültem az egyik bárszékre és vártam amíg Baekhyun valamit oda rak elém.

-Nem tudok valamiben segíteni? – kérdeztem halkan.

-Nem köszönöm –mosolyogva rakta le elém a sok-sok mindent.

Nagy szemekkel követtem, hogy még mindig van mit raknia az asztalra.

Egy nagyot nyeltem és a látványra korgott egyet a hasam.

Baekhyun kuncogva ült le mellém és mind kettőnk elé egy tányért tett.

Nem mertem neki állni az evésnek, azért még sem otthon vagyok. Nem akarok szemtelen lenni. Így is eléggé eljátszottam Baekhyun türelmét tegnap, hogy besurrantam a szobájába. Lehet, hogy csak rám akart ijeszteni, hogy többször nem menjek oda be?

A gondolkodásomból a mellettem ülő hangja zökkentett ki.

-Vegyél csak amennyit akarsz. Tegnap nem vacsoráztál – simogatta meg a hátam.

Elmosolyodtam és egy picit hezitálva, de vettem a finom reggeliből és neki kezdtem az evésnek.

-Ühm ez nagyon finom – néztem elismerően Baekhyunra miután lenyeltem az első falatomat.

Elmosolyodott majd ő is neki kezdett a reggelinek. Egyszer csak valaki kicsapta az ajtót.

-Appa éhes vagyok – futott Hyun Baekhyunhoz, én csak mosolyogva néztem  kisfiúra, aki édesen viszonozta a gesztusom.

Baekhyun felkelt és a Hyunie-t a kezébe fogva ment a hűtőhöz, hogy válasszon valami reggelit, de végül csak egy müzlit kért tejjel, amit egy tálba öntött a gondoskodó apuka.

Olyan édesek voltak.

Vagy is csak Hyun…

Igen csak őt akartam mondani.

Mikor végeztem a reggelivel Baekhyun kijelentett, hogy elmegyünk sétálni Hyunnal. Mintha legalább én lennék az anyja.

Felmentem az új szobámba és az új szekrényemből elő vettem egy… Új ruhát?

Nekem nincs is ennyi ruhám. Elmosolyodtam. Talán ő vett volna nekem? Kedves tőle.

Mivel már hűvösödött az idő egy fekete fehér pulcsit vettem ki meg egy fekete cica nadrágot és a kedvenc bakancsom akartam volna felhúzni de sehol sem találtam. Körbe néztem és az egyik ajtóra a szobán belül egy ruha jel volt rá matricázva. Nagy szemekkel nyitottam be az ajtón, de ami ott várt azt hittem, hogy elájulok.

Még több ruha és egy lélegzetelállító szoba. Istenem hova keveredtem, mert ez biztos nem a föld.

Mosolyogva lapoztam végig a ruhákat, egyet, kettőt meg is próbáltam. Olyan érzésem volt mintha már előre el lett volna tervezve, hogy ide kerüljek… vagy nem is tudom, de minden ruha pontosan passzolt rám nem állt el. Olyan volt mintha rám tervezték volna.

Mikor kiélveztem a helyzetet kimentem a szobából és a fürdő keresésének kezdtem neki.

Megint találtam egy matricás ajtót csak azon most egy kád jel volt, lassan benyitottam és mosolyogva néztem körbe. Már nem volt miért meglepődjek. Számítottam arra, hogy ez is ilyen gyönyörű lesz.

Levettem a tegnapi ruhám és a kádba engedve vizet bele ültem.

Lehunytam a szemem és csak hagytam, hogy a meleg víz lemossa rólam a tegnapi nap fáradalmait. Hihetetlen, hogy egy ilyen nagy és tökéletes házban élek egy ilyen helyes pasival és az édes kis Hyunieval.

Mikor kiáztattam magam kiszálltam és megtörölköztem, majd magamra kaptam a kikészített ruhákat. Nagyon tetszett az összhatás. Az én stílusom volt.

Hallottam, ahogy nyílik az ajtó a nagy gardróbban, amire meg is fordultam.

Baekhyun jött közelebb mosolyogva.

-Látom megtaláltad – tűrt el ez tincset.

Mosolyogva bólintottam.

-Gyönyörű vagy – simította meg az arcom.

4.rész Verseny

Sziasztok! :)
Meghoztam a 4.részt.
Ebben már egy picit többet is meglehet tudni Baekhyunról és az események is beindulnak...de ez még bonyolódni fog.
Köszönöm szépen a sok megtekintést...de azt még jobban megköszönném, ha ide vagy a facebook csoportba is írnátok kommenteket sokat segít, hogy jó volt-e a rész vagy még van min javítsak. Annak viszont nagyon köszönöm aki írt. Jövő héten hozom a következő részt ;)
Jó olvasást.
(Kimji)

Hyun Mr.Byun-hoz rohant és szorosan átölelte a lábát.

Nagy szemekkel néztem Byunra aki mosolyogva vette fel a kisfiút. Ő az apja? Ennyire még soha nem sokkolt le semmi. Úr isten.

Ezek szerint akkor a ház is az övé. Döbbenten emeltem le a tekintetem róluk.

-Hyo gyere játszani – fogta meg a kezem Hyun mikor Byun lerakta.

Elmosolyodtam, hogy Hyunie ne lássa a meglepőjöttséget az arcomon. Mentem a kisfiú után, aki felvezetett a nagy lépcsőn, majd végig az egyik folyóson, aminek a végén volt egy ajtó, gondolom az Hyun szobája.

Amikor benyitott egy olyan látvány tárult elém, amit minden kisgyerek megirigyelt volna.

Kék, fehér és zöld színekben pompázott a fal és minden más is, ami azt mutatta, hogy ez egy fiús szoba. Annak ellenére, hogy már szinte felnőtt nő vagyok irigyeltem a csak 5 éves kisfiút. Még csak álmaimban se mertem volna magamnak ilyen mesés gyerek szobát kívánni.

 Mosolyogva húzott Hyun maga után majd az egyik dobozból kipakolta a legókat. Leültem mellé és mosolyogva kezdtem vele játszani.

Ezt a kisfiút mindig is imádtam olyan édes grimaszai vannak, és most ahogy elnézem, a kis pofikáját látom rajta, hogy tényleg hasonlít Mr. Byunra.

2 és fél óra játszás után hallottam, ahogy nyitódik az ajtó és a nagy langaléta lép be rajta. Meglepődve néztem rá majd lassan felkeltem a szoknyámat igazgatva.

-Ohh…hello – mosolyodott el pimaszul.

-Chanyeooool – futott oda hozzá mosolyogva Hyunie.

A fiú csak mosolyogva hajolt le a picike fiúért és felvette majd megpörgettem amin Hyun elkezdett nevetni. Chanyeol lassan letette Hyunt és rám emelte a tekintetét.

-Te mit keresel itt? – kérdezte egy picit közelebb lépve hozzám.

-Ezt én is kérdezhetném emeltem rá tekintetem – nagyon magas volt így közelről ezért egy picit kényelmetlen volt ez a póz.

Lassan leült az asztal mellett lévő székre és onnan nézett rám. Én egy picit zavarba jöttem ezért inkább avval próbáltam egy picit terelni, hogy Hyun közben kiment a szobából, ezért egy picit még el is pirultam. Direkt ment volna ki?

-Baekhyun-hoz jöttem, de nem gondoltam volna, hogy itt vagy…sőt Baekhyun nem mesélte, hogy te jössz ide…akkor valami elegánsabb ruhát húztam volna – kacsintott rám, amire teljesen elpirultam.

Ohh szóval Baekhyun a neve?

-Ne haragudj de... –nem tudtam befejezni, mert Baekhyun jelent meg az ajtóban.

-Chanyeol menj le légy szíves Hyunhoz… beszélnem kell egy picit a kisasszonnyal – nézett rám.

A zsiráf felkelt a székből és kiment majd becsukta az ajtót.

Én a földet nézve álldogáltam a szoba közepén várva arra, mit szeretne mondani nekem Baekhyun.

-Az első szabály… Hyunt soha ne hagyd magára… Ő az egyetlen fiam és nem is lesz több gyerekem – állt meg előttem és erősen megfogta a fejem az államnál.

Félve néztem villámló szemeibe. Ijesztő volt ilyennek látni… nagyon.

-N… ne haragudj nem akartam – dadogtam.

Elengedte az állam majd az ágyra ült és csak nézte a padlót.

-Kérlek ülj le mellém – mondta halkan.

Nem mertem neki nemet mondani. Lehet, hogy valami fontos dolgot szeretne mondani és egyre kíváncsibb vagyok arra milyen volt az élete? Kitől van a gyerek?

Leültem mellé. Meglepődve érzékeltem, ahogy megfogja a kezem és felemeli, a fejét majd rám néz.

-Ne haragudj, hogy ennyire kiakadtam… csak mióta a feleségem megcsalt… csak Hyun maradt nekem…Ő az egyetlen, akit mindennél jobban szeretek.. és nem akarok, hogy baja essen. Imádtam Őt mindent megadtam neki és még is elhagyott egy pasiért, aki még nálam is gazdagabb… Korea leggazdagabb emberért, és, csak azért mert én nem szerettem volna, hogy Modell cégnél dolgozzon – gondolom a feleségéről beszélt a szavaiból ítélve. Megérintett a története ezért pár könnycseppet lekellett törölnöm az arcomról.

-Sajnálom – mondtam halkan.

-Nem te tehetsz róla – sóhajtott majd rám nézett és megfogta két oldalt az arcom.

Szemei csillogtak a könnyektől.

-És ami a legjobban fáj, hogy velem él még mindig és azt hiszi, nem tudok erről az egészről… ugyan úgy kihasznál – gördült le egy könnycsepp az arcán.

Szemeibe nézve vettem észre a fájdalmat és a csalódottságot. Sajnáltam Baekhyunt nagyon.

-Mond el neki, hogy tudsz a férfiről - mondtam ki a rövidke mondatot, amit megfogalmaztam a fejembe.

-Nem tehetem… a férfi nagyon régóta versenytársam… kiskorom óta versengünk, és nem nyerhet csak úgy…nekem kell ezt a mentet elvinnem..és nem megint neki.

-Értem… de attól még a feleséged nem tud hozzá költözni? – kérdeztem félve.

-Ne tegezz – jelentette ki. Valószínűleg csak most vette észre, hogy letegeztem – Nem… mert avval nyerne… ha Taeyeon hozzá költözik veszítettem…

Bólintottam egyet.

-De te… - nézett rám – Segíthetsz majd idővel nekem – simította megint a kezét az arcomra.

Nem értettem ez miért mondta, de nem mertem megkérdezni.

-Azt akarom, költözz ide – mondta a szemeimbe nézve majd a válaszomra nem várva felkelt és kiment engem magamra hagyva a szobában.

Nagy szemekkel néztem magam elé.

„Arra kérlek, költözz ide” – ismételtem meg magamban.
De miért? Miért tudok majd én neki segíteni.
Lassan felkeltem az ágyról majd elindultam ki a szobából. Nem tudom merre jöttünk fel ezért elindultam a folyosón. Minden ajtó egyforma volt, de még is volt egyedisége. Baloldalon, az utolsó ajtón rajta volt Baekhyun neve. Kíváncsi voltam. Ez lenne az ő szobája?
Lassan benyitottam és az egész szoba fekete volt, de még is stílusos.
Meglelődtem, hogy ilyen színű a szoba, mert egy háló soha nem szokott sötét színű lenni.

Beljebb mentem és halkan becsuktam magam után az ajtót. Volt az egyik oldalt egy ajtó. Talán az
lenne a fürdő? Lassan lenyomtam a kilincset és amint kinyílt az ajtó láttam, hogy az is fekete gyémánt
strasszokkal vegyítve. Ezek után nem tudom elképzelni, hogy van Baekhyunnal gazdagabb ember.

Egyszer csak elhúzódott a fürdő kabin ajtaja és Baekhyun lépett ki rajta. Sikkantva takartam el a szemem mikor tudatosult bennem, hogy tiszta meztelen.
-Mit keresel itt? – kérdezte mogorván.
Hallottam, ahogy valami csörömpöl majd egy meleg kezet éreztem meg a karomon. Erősen fogta
majd, felkapott és egy dobással érkeztem az ágyra.
-M… Mit csinálsz? – kérdeztem félve, amikor elkezdte lehúzni a ruhám.
-Csönd… Megvalósítom, amit akartam…

3.rész Nagy, Nagy ház

Sziasztok! :)
Meg is hoztam ahogy ígértem a következő részt. Igyekeztem vele. Remélem tetszeni fog.
Kérlek szépen mindenkit aki olvassa a blogom, hogy írojon akár ide vagy akár a facebookos csoportba kommentet, hogy hogy tetszett mert az nagyon sokat segít. Akár név telenűl is lehet írni mindenképpen válaszolok majd rá :)
Köszönöm szépen.
A követező részt szerintem szombaton vagy vasárnap hozom. Igyekezni fogok vele ^^
Jó olvasást. (Kimji)

Mikor a pakolásokkal készen lettem és csillogott villogott a ház láttam, hogy az óra fél 2 mutat.

Ijedten konstatáltam, hogy fél óra múlva az óvodában kell lennem.

Egy picit féltem, mert kitudja miért hív oda ez a pasi, de érdekelt is a dolog. Tudni szerettem volna, mit akar velem annyira fontos dolgot kezdeni, hogy így külön csak engem oda hív és minden más munkatársamat elküldött.

Gyorsan futottam be a szobámba, hogy kiválasszak valami elegánsabb ruhát, hogy ne tűnjek mindig olyan kislányosnak. Hiszen már 19 éves vagyok. Egy fehér alapon fekete pöttyös galléros pólót és egy fekete szoknyát húztam fel egy harisnya nadrággal meg egy kis piros cipővel. A tükörbe nézve jöttem rá, hogy nekem valahogy nem meg az, hogy felnőttesebb legyen a kinézetem. Talán így még kislányosabbnak tűnök, de erre most nem nagyon volt időm, hogy elgondolkodjak, mert már rohantam is ki a házból, hogy oda érjek időre az oviba.

Pontosan 2 órára értem oda, mint ahogy tegnap is.

Lassan nyitottam ki a nyikorgó ajtaját az épületnek és besiettem a terembe ahol tegnap összefutottam a titokzatos férfival.

Amint beléptem meg is láttam.

A picike asztal mellett ült, ami szerintem a gyerekeknek volt fent tartva. Igazán vicces látványt nyújtott, hogy egy érett férfi a gyerek asztal mellett ül, amin egy picit el is mosolyodtam.

Ő unott arckifejezéssel kelt fel az aprócska székről és a haját kezdte el igazgatni.

Egy sima fehér póló volt rajta meg egy napszemüveg, aminek bel téren nem tudom mi értelme volt, de rendben. Az egyik kezében a fekete kabátját tartotta még a szájából egy papírlap lógott ki.

Lassan elém sétált mikor végzett a haja igazgatásával a szájából kiszedte a lapot és oda nyújtotta nekem. Fél szemmel közben láttam, hogy leveszi a napszemüveget, aminek az oldalán egy drága márka állt. Honnan van neki ilyenje. Talán lopta?

Mikor krákogott egyet szemem inkább a papír fecnire irányítottam, amit a kezembe adott.

-Ezen rajta van a telefon számom, ha bármi baj van. Rám számíthatsz – mondta mély hangján.

Leolvastam a számot a lapról.

De hát ezt most miért mondta. Mi tudhat ő.

Lassan felemeltem a fejem és barna szép szemeibe néztem.

-Ezt hogy érti? – kérdeztem halkan, mert nem voltam biztos a saját hangomban sem.

-Úgy ahogy hallottad… viszont Hyunnak már nagyon hiányol… gyere – fogta meg a csuklom és maga után kezdett húzni.

Most valahogy követelőzőbb és még is közvetlenebb volt a tegnapihoz képest.

Fura volt ez a hirtelen váltás.

Nem tudtam, hogy hova fog vinni ezért egy picit megrémülve hőköltem hátra evvel őt is megállítottam a nagy iramban.

-Hova visz? – kérdeztem felháborodva, mert nem tetszett, hogy ilyen akaratosan ráncigál maga után.

-Hát szerinted hová? Hyunhoz – mondta egyszerűen majd mikor látta, hogy megbékéltem egy picit a helyzettel megint neki kezdett a gyors iramnak evvel magával rántva engem is.

Mikor kiértünk az óvodából csak akkor vettem észre, hogy egy nagy terepjáró áll az épület előtt. Nagyon szép volt bár a márkáját nem tudnám megmondani, nem vagyok egy nagy autó ismerő, de az ezüstös árnyalata és a tiszta csillogás arra utalt, hogy ez valami gazdag emberé lehet.

Meglepődve néztem „nem mondom meg a nevem Joe-ra” aki kinyitotta az autónak az anyós ülés felőli ajtaját.

Talán ezt is lopta volna? Hiszen egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy gazdag ember.

-Szállj már be – szolt rám egy picit ingerülten mikor már 2perc után se mertem beülni az ülésre.

Egy picit összerezzentem erős férfias hangjára de végül becsücsültem.

Nem éreztem magam benne biztonságban, hiszen akár lehet, el akar rabolni vagy meg akar erőszakolni.

Nem volt időm ezen gondolkozni, mert beült mellém és elindította az autót.

Csöndben ültem mellette, nem akartam nagyon beszélgetni vele. Nem ismerem. De hova visz? ÉS hol van Hyun?

Egy 30perces csönd és utazás után meg is éreztünk egy város széli brutálisan nagy házhoz.

Életemben nem láttam ekkora és ilyen szép házat.

Tátott szájjal szálltam ki a kocsiból és csak bámultam az óriási és gyönyörű épületet.

Legalább 5 szintes lehet annyi szobával, hogy egy egész iskola is elférhetett volt benne. Előtte egy nagyon nagy medence volt, aminek a szélén sok-sok napozó ágy.

A háznak nagy ablakai voltak ezért egy picit olyan érzést kölcsönzött mintha egy hotel lenne.

A falak krém színű téglákból voltak és ezt egy picit megspékelték avval, hogy a középső szinten a fal homok vörös volt. Különleges motívumokkal volt megcsinálva a terasz is, ami óriási egyediséget adott a háznak, és így késő délutáni órákban, hogy kezdett már egy picit sötétedni még szebb volt. Persze, hogy a lényeg se maradjon el volt kerítés is, ami igazán egyszerű volt, mert csak azokból a krém színű téglákból volt össze rakva, de még is elég magas és erős volt ahhoz, hogy védje a szinte már kastélyt.

-Szállj vissza, mert így nem tudsz bejönni – szólt ki az autóból elrablóm. Bár nem is rabolt el. Jöttem én magamtól Hyun miatt. De akkor ő ebben a házban lakna?

Gyorsan visszaszálltam és becsuktam az ajtót.

-Megtudhatom a nevét? – kérdeztem félve, ránézve.

-Ohh… hát persze… - kezdett neki kedvesen - Csak hívj Mr. Byunnak… sehogy máshogy – és fejezte be mogorván.

Miért ilyen? Miért nem tudhatom a rendes nevét?

Még e gondolkoztam megnyomott egy gombot, amitől előttünk a kapu kinyílt és a kocsival szépen lassan begurult az úton, ami pontosan az ajtóhoz vezetett.

-Most már kiszállhatok? – kérdeztem fintorogva Mr. Byunra nézve. Ő csak bólintott ezért gyorsan kiugrottam mellőle.

De meg is gondoltam magam mikor mellettem termett két rottwieler. Sietve futottam Byun mögé, aki csak nevetne intett a kutyáknak, akik azonnal ott is hagytak minket.

-Itt egyedül nem járkálhatsz – simított ki egy tincset a szememből mikor felém fordult.

Én csak a sokktól hevesen kezdtem el bólogatni, hogy értettem, amit mondott és nem tetszek ilyet többet.

Lágyan fogta meg a kezem, amin meg is lepődtem, mert igazán puha keze van. Nem akaratosan vagy követelőzve rángatott maga után, mint az óvodában, hanem inkább megsimogatta a hátam hogy induljak el mellette.

Nem értettem, hogy most miért volt ez, de biztos meg van az oka.

A kulccsal kinyitotta a házat és bevezetett.
-Appaaaaa –hallottam meg Hyun hangját.

2. rész Sokk

Sziasztok! ^^
Mivel itt a szünet (nekem még csak ma kezdődött) meg is hoztam a következő részt. Igyekeztem minél hamarabb, hozni, hogy ne keljen annyit várni mert az soha nem jó. Próbáltam sokkal jobban részletezni a dolgokat, hogy ne tűnjön sivárnak az egész, Remélem jól csináltam.
A követező részt még nem tudom mikor hozom, de igyekezni fogok vele.
Jó olvasást! :)
És megköszönöm a kommenteket most is mert azok egy írónak mindig segítenek

Amikor oda értem az óvodába nagyon nagy csönd volt bent, ami egy ici-picit megrémisztett, mert mindig nagy zsivaj szokott lenni a sok gyerek miatt. Most meg még a cipőkopogásom is lehetett hallani. Halkan lépkedtem be abba a helyiségbe ahonnan nyílik a kiscsoportosok foglalkoztató szobája.

 Lassan nyitottam be a terembe ahol csak egy férfi állt háttal nekem. Mellette meg a picike Hyunie játszott avval az autóval, amivel tegnap is.

A férfi megfordult és rám emelte a tekintetét, amitől elakadt a lélegzetem. Olyan ijesztő és szenvedéllyel teli volt a nézése, hogy nem tudtam, hogy most elélvezzek vagy pisiljam össze magam ijedtemben.

Mély hangon szólalt, meg amitől kirázott a hideg:

-Szóval te vagy az? – lépett egy picit közelebb.

Nagy szemekkel néztem félve az övébe és éreztem, ahogy kezét államra vezeti evvel még feljebb emelve a fejem.

-K... ki? – dadogtam halkan.

-Hyun állandóan rólad beszél, hogy milyen jól bánsz vele és, hogy mennyire szeret veled beszélgetni –fordított nekem hátat és úgy beszélt tovább, hogy közben az ablakon nézett kifelé – Tudod ő egy nagyon zárkózott gyerek, és kevés emberrel beszélget… amint láttad nincs is az óvodában sok barátja – folytatta.

Lassan lenéztem a kisfiúra, aki mintha nem is hallana semmit játszott tovább avval az autóval.

-H… hova tűnt a többi ember meg a gyerekek? – kérdeztem félve, és a tekintetem a jóképű idegen hátára emeletem.

Amíg nem válaszolt jobban szemügyre vettem, hogy is néz ki.

Egy szürke fekete zakó, kopott cső farmer és a haja picit göndör volt, ami szerintem nem természetes göndörség.

Lassan újra megfordult és a párkánynak dőlve nézett rám.

-Elküldtem őket – mondta egy hangon. Semmi érzelem nem jelent meg az arcán és a hangja is olyan ridegen csengett. Nem tudtam kivenni belőle, hogy most valójában ez mit is jelenthet nála, vagy miért tette.

Kirázott újra a hideg.

-Hová? Miért? – lepődtem meg mikor leesett mit mondott. Érdekelt miért zargatott el mindenkit az óvodából. Lehet, túl kíváncsi vagyok, de ez az én munkahelyem…

-Nem voltak ide valóak… nem bántak úgy Hyunnal ahogy kellett volna, és ezt nem tűrtem. Te voltál az egyetlen, akiről jó dolgokat mesélt – jött megint közelebb és közvetlen előttem megállt.

Így szemből is rendesen szemügyre tudtam venni.

Helyes volt, és az illata is tetszett. Olyan igazán férfias és tekintélyt parancsoló volt a tekintete. Pedig ne mondanám róla, hogy valami gazdag pasas. A ruhái is teljesen hétköznapiak, de az illata még is azt mutatta mintha valami drága kölni lenne ráfújva. Éreztem, hogy enyhén elpirultam a gondolataimra, amire megrándult a szája széle. Mintha egy fintort vágott volna, vagy mosolyogni próbált?

-Megtudhatom a nevét? – kérdezte még mindig előttem állva, de nekem nem nagyon ment a megszólalás.

Mintha azokkal a nagy barna szemeivel rabul ejtett volna. Képtelen voltam megszólalni.

Egyik kezével eltűrt egy tincset, ami az arcomba lógott. Ez a kis idő alatt lehunytam a szemeim majd mikor éreztem, hogy leveszi a kezét újra kinyitottam pilláim.

-Mi a neve? –ismételte meg magázva a kérdést. Nem tűnt valami hivatalos embernek, még is magázott.

Azt se tudom ki ő, hogy mondjam már el egy idegennek a nevem?

-Park Hyo Jin – úgy ejtettem ki, mint ha nem is én mondtam volna. Hiszen nem akartam elmondani. Akkor most miért tettem?

Bólintott egy aprót majd Hyunt felvette a földről és a kiment az ajtón, de mielőtt becsukta volna az ajtót visszaszólt:

-Holnap ugyan ekkor legyen itt – mondta parancsoló hangon és ki is ment.

Nagy szemekkel bambultam magam elé. De hát minek, ha mindenkit elküldött. Miért pont én. És, hogy tudta őket elküldeni. Hiszen mindegyikőjük itt dolgozik. Nekik ez a munkahelyük. Ki ez a pasi egyáltalán? Mit akarhat tőlem. Miért vitte el Hyunt? És egyáltalán miért engedelmeskedjek neki?

Egy csomó kérdés volt bennem, amire szerintem jelenleg csak ez a titokzatos fiú tudott volna  csak válaszolni. De hiszen én nem is tudom a nevét.

Istenem mibe keveredtem…

Miután magamhoz tértem elindultam haza. 

-MEGJÖTTEM NAGYI – kiabáltam el magam mikor beértem az ajtón, de nem érkezett válasz. Egy picit beljebb mentem és akkor láttam, hogy nagyi írt egy levelet, amit az asztalon hagyott.

„Kicsi unokám… Már vagy olyan nagy és érett, hogy egyedül gondodat tudd viselni. Én már megöregedtem és bele fáradtam az élet nehézségeibe, amiket vagy meg tudtam oldani az életem során vagy nem. Már nem éreztem magam a napokban sem a legjobb passzban, de nem akartam neked szólni, hiszen neked volt elég dolgod, amiket meg kellett oldanod. Nagyon büszke vagyok rád, amiért ilyen kitartó vagy és mindent megoldasz. Anyukád már kiskorodban is mondta, hogy a jég hátán is megfogsz élni. Sajnálom, hogy szüleidről soha nem beszéltem, még ha kérdezted se… ne haragudj rám ezért, de nekem is meg volt tiltva. Idővel majd mindent megtudsz. Ezt a levelet azért írtam, hogy elbúcsúzzak tőled…mert amikor ezt fogod olvasni én már valószínűleg nem leszek az élők között. Szeretlek kicsikém és hidd el, hogy tökéletes vagy és mindent meg tudsz oldani. Nana Nagyi*”

Szemeim könnybe lábadtak és a kanapéra huppantam. Hogy lehet? Hiszen tegnap még semmi baja volt.

Halkan kezdtem el sírni és azt a pici lapocskát fogtam a kezemben. Ő volt az utolsó rokonom, aki élt. Ő benne bíztam meg és mondtam el neki mindent. Ő hallgatott meg, ha sírtam valaki vagy valami miatt és ő is vigasztalt meg. Ő volt az utolsó ments váram.

Magányos lettem. Úgy éreztem most magam, mint aki egyedül van egy erdőben és senki nincs vele. Egyedül kell megküzdenem az akadályokkal, mert már nincs ki segítsen benne.

Sírva rohantam be a szobámba és az ágyra vetve magam kezdtem neki a zokogásnak.

Nem tudom még, hogy leszek meg egyedül. Oké megtudok élni, mert azét keresek annyit, hogy magamat eltartsam, de nekem kellett egy lelki támasz, amit a mamám adott számomra az életemben. Hiszen 4 éves koromban a szüleim meghaltak. Nem tudok semmit se hogy miért… pedig mamát már nagyon sokszor kérdeztem, hogy mi volt a haláluk oka, de mindig csak azt a választ kaptam, hogy egyszer majd megtudom. De most, hogy tudjam meg, ha nagyi is meghalt. Ő volt az egyetlen, aki tudott valamit is.

De magamra maradtam. Meg kell oldanom mostantól egyedül mindent. De remélem a szüleim is és a mama is figyel onnan föntről. Azt szeretném, hogy büszkék legyenek rám, hogy lássák, megoldok tényleg mindent.

A sírásom és a heves gondolkodásom közben elnyomott az álom.

Reggel az ébresztőmre keltem. A telefonom reggel 6 órát mutatott, de szerencsére szombat volt, szóval nem kellett sehová se sietnem. A nap pont a szemembe sütött amikor felkeltem ezért egy picit megszédűltem a hirtelen jött irritációtól. Próbáltam annyit pislogni, hogy kimenjen az álom a szememből és magamhoz térjek, hiszen tegnap nem is fürödtem este és a gyomrom is nagyon korog.

Felkeltem az ágyról és nagy nehezen ki mentem a fürdőbe.

Levettem a tegnapi ruhám és a zuhany alá állva engedtem meg a vizet. Felsikkantottam a hirtelen jövő hideg cseppekre amik azonnal át is váltottak melegebb hőmérsékletűre amint állítottam rajta.

Lehunyva szemeim mostam meg az arcom és a testem is. Egy darabig csak álltam a víz alatt, hogy élvezzem azt amit a langyos cseppek nyújtottak. Úgy éreztem evvel minden gondom lemoshatom magamról, de ez csak egy jelenlegi érzés volt sajnos.

Mikor végeztem a fürdéssel megtörölköztem és a hajam is megszárítottam. Magamra kaptam egy otthoni ruhát, ami csak egy rózsaszín hosszú pulcsiból és egy rövid fehér nadrágból állt.

Elkészítettem magamnak egy szendvicset, amit, lassan de megettem. Valahogy nem volt étvágyam pedig éhes voltam. A tegnapi sokkok a mai napomra is kihatnak, úgy érzem.

A napom inkább avval telt, hogy feltakarítottam a házat és mama ruháit és más dolgait bedobozoltam és a kamrába kivittem.

Nem szerettem volna meghagyni ezeket a dolgokat, mert mind a nagyira emlékeztetnek és akkor csak a sírás kerülget.

Pakolás közben találtam egy régi képet anyáról meg apáról és velük volt egy nagyon picike lány is. Tippelésre olyan 4 éves lehetett és nagyon mosolygott miközben anya lábát ölelte.

Nem tudom ki lehetett ez a kislány, de ahogy látom közel állhatott a szüleimhez.

Egy darabig még néztem a képet és ez volt az az egyetlen dolog, amit megtartottam.

Ki lehetett az a lány?